Létezik egy program sorozat, amire úgy egy éve próbálok eljutni. Korábban, az egyszeri pesti lányok számára misztikusan távoli helyen, a Marczibányi Téri Művelődési Központban tartották a „nyitogató” szeánszokat, idén azonban – immár másodszor – az Akvárium adott otthont a Konzervnyitó Akciócsoport eseményének. Eddig is vertem a fejem a falba, hogy nem bírtam legyőzni a mérhetetlen távolságot, de tegnap este óta kukoricán térdeplek a sarokban, mert ha mindig ilyen a hangulat, akkor valamiről nagyon lemaradtam.

A képlet amúgy egyszerű: végy néhány penge és közvetlen jazz zenészt és hívj egy olyan vendéget, aki szakmáján belül kiemelkedő munkát végez és nem kevés karizmával rendelkezik.

Ha az ember végignéz a közel két éves sorozat vendéglistáján, örömmel tapasztalja, hogy van itt minden, a szex edukátortól az íróig, a borásztól a színészig, a séftől az állatkerti igazgatóig.

Tegnap óta pedig már kis hazánk legszélesebb mosolyú sportriporterének skalpját is magáénak tudhatja a Dés András vezette együttes és persze a szerencsés néző.

A program szövete laza és egyszerű: zene – beszélgetés – zene – beszélgetés - zene. Nincsenek speciális effektek, tánckar és videó installáció, az ember mégis székébe szögezve ül. Otthon vagy, mintha csak összejöttetek volna a barátokkal egy kis eszmecserére. A közvetlen hangulat nem egy trükk, nem egy marketing stratégia. Csupán szimpatikus és szórakoztató emberek állnak elénk, akik maguk is kíváncsiak vendégükre és arra, mi sül ki a közös improvizációból. Így aztán az egész este természetesen és fesztelenül telhet.

„Ketté kell választani a szakmaiságot és ezt a cuki fiú jelleget. Egy idő után csak ebből nem lehet megélni.”


Mint minden, egy darab vulkáni kőzetnél érzelmesebb nőnemű, én is olvadó mosollyal
nézem Szántó Dávid közvetítéseit. A tisztaság és őszinteség általában meghatja a nőket, időnként enyhe méh összehúzódást eredményezve (Igen, pont ilyen aranyos kisfiam lesz egyszer nekem is!- sóhajt otthon a háziasszony). Mindemellett, mint sportrajongó szerencsére nem kell csupán a látványra hagyatkoznom és nyugodtan hagyhatom a televízót a hallható tartományon bekapcsolva, nem botlok orbitális baromságokba. 

A „Csúcsformában” címmel aposztrofált, Szántó Dáviddal közös gondolkodást egy valóban komoly teljesítményt igénylő darabbal nyitotja a zenekar, bár Lukács Miklós, aki amúgy a darabot „delegálta”, ekkor is olyan lazasággal játszik a cimbalmon, mintha épp csak nem lenne jobb dolga. A beszélgetést Dés András moderálja, az idő múlásával azonban a zenész társak is egyre bátrabban kérdezik Dávidot.

Sokak számára talány, vajon egy kommentátor jó teljesítménye mennyiben született adottság és mennyiben komoly munka eredménye? Dávid szerényen (és az este folyamán majd mindig) a 15 év versenysport számlájára írja a sikert, állítva, hogy az úszás során tanult alázat és kitartás tette lehetővé a rostán való fennmaradást számára. (Isten őrizz, hogy belássa, hogy alapvetően szorgalmas).

„Ha csak tehetséges lettem volna, egy hónap után kivágtak volna a Telesportból. Így tíz év elteltével történt ez meg.” mondja őszintén nevetve. Fülére terelve a szót szerényen megjegyzi: „Ketté kell választani a szakmaiságot és ezt a cuki fiú jelleget. Egy idő után csak ebből nem lehet megélni.”

Egyértelmű volt már a képernyőn keresztül is, hogy nem kevés szorgalom és alázat szorult a fiúba, az pedig, hogy saját bőrén tapasztalta meg a versenysport „95% keserűségét és 5% boldogságát”, mindenképp hiteles közvetítővé teszi (ld. egy korábbi bejegyzésben Horváth Mariann esetét). Barcza Horváth József meg is jegyzi, hogy ez különbözteti meg Dávidot a zenekritikusoktól.  Barcza – Magyar Kritikusok 1:0.

„Az úszók, azok nagyon buták."

De a versenysporttal járó rengeteg munka egyéb következményekkel is jár. Az élsportolók élete nagyrészt edzéssel telik, java részük magántanuló. Önhibájukon kívül sokszor alacsonyabb szellemi képzést kapnak, mint kortársaik, amiről nyilatkozataik alapján néha magunk is meggyőződhetünk (Ugyanígy kimarad sokuknál a lázadó korszak is, bár Dávid e téren nem panaszkodhat, egy piros és egy kék hajzat erejéig azért ő megvillantotta vad énjét. Őrület!) Az úszókra pedig extrán rájár a rúd, hiszen fél életüket monoton munkával töltik, "naponta ezerszer meghalva a medencében". Őszintén valljuk be, közülünk hányan állnának neki este, hullafáradtan a kötelező leckén felül elménk csiszolásának? 

A Tűzszekerek betétdalának finom (bár számomra felejthető) feldolgozása után Dávid világmegváltó tervei kapcsán mi más merülhetne fel, mint a közszolgálati televíziózás megreformálása, hisz, mint mondja „túl sok a csókos, a tehetség, mint olyan nem számít” (még szerencse, hogy az élet más területeire ez nem igaz…). Őszinte mondatába nem vegyül indulat. Kár, így András terve, hogy kisebb forradalom robbanjon ki ma este és mind vonuljunk a TV székház elé, elmarad.

Az este után, minden bátorságomat összeszedve azért erre külön rákérdezek. Min kellene változtatni, mire lenne szükség, hogy maradéktalanul élvezhető sport közvetítéseket nézhessünk itthon is? Várom a nagy terveket, a stratégiát és a jól bevált, magyaros-kritikus szemléletet, de „csak” azt kapom, ami Dávidot elnézve várható volt és aminél több nem is kell, talán egy szakmába sem: tehetség, szorgalom, alázat. Egyszerű receptnek tűnik, nyugdíjas éveimre ígéretet is kapok, hogy eljő a közszolgálati Kánaán. Vigyázz, fiam, ezt még számon kérem egyszer!

És jön az, ami még nem volt, ami adja magát és amitől láthatóan erősen tart szerencsétlen vendég: míg a zenészek improvizálnak, Dávid leközvetítheti a hallottakat.

„Kristóf és János, János és Kristóf! Mi a helyzet hátul? […] Úgy látom, vannak, akik egyszerűen kivonták magukat a játékból. Józsi ott a háttérben nyugodtan húzogat.”

A nézők és a zenészek is szakadnak a röhögéstől, hiába, nem minden nap hallod ilyen kontextusban a saját neved. A derült percek után a közvetítésekre híresen sokat készülő Dávid értékelése lesújtó, természetesen mindezt boldog, gyermeki mosollyal előadva: „Na, ez egy olyan darab, amire illett volna jobban felkészülni. Ezt sem fogom visszahallgatni.”

Ezek után felmerül a kérdés, mennyiben művészet a sport? Mennyire sport a zene? És itt érünk el ahhoz a ponthoz, ahol Szántó Dávid lényegét elkaphatjuk. Véleménye szerint munkája nem művészet, hiszen sosem az érdekes, aki kérdez, aki beszél, hanem az, akiről szó van. És ez jó.
Ha egy sport nem izgalmas, az a kommentátor hibája, állítja.

De hogy ne csak a munkáról legyen szó, András megpróbálkozik a „mik vannak még jelen az életedben?” kérdéssel.

„Hát a zene… Az nem” válaszolja Dávid nevetve. Így jár az, aki kitűnő tanuló létére szolfézsból egyszer hármast kap. A családé a főszerep így 30 felett, a gyerekeké, akiket igen, a sport felé terel, akkor is, ha pontosan tudja, milyen küzdelemmel és mennyi lemondással jár a sportoló lét. Az az 5%, az egy jó érték.

Búcsúzóul  Dés András egy gyerekdarabba írt, indiai ritmus kompozícióval tarkított szösszenetét halljuk. A nép boldog, naptárjában a következő dátummal pedig hazamehet.

A következő Konzervnyitó estre december 11-én kerül sor az Akváriumban.

Vendég: Ascher Tamás

Téma: Amit a 20. sorból nem látni. 

 

A november 6. estjének zenészei:

Dés András – ütőhangszerek

Bacsó Kristós – szaxofon

Ávéd János – szaxofon

Lamm Dávid – gitár

Lukács Miklós – cimbalom

Barcza Horvát János – nagybőgő