Sokan szeretik lefitymálni a táncot, mondván, ó, hát csak hajlonganak az emberek ide, meg oda, ez igazán nem nagy teljesítmény. Bezzeg a sport!

Ha az ember azonban egyszer belevág egy intenzív (ki)képzésbe, rájön, élsportolói magasságokba és mélységekbe juthat el, mind fizikai, szellemi, mind érzelmi szinten.

(Fotó: Mészáros Csaba)

Immár harmadik éve szánták rá fiatalok magukat, hogy az egész nyarat egy sötét színházteremben, heti 6 napon, napi 6 órában tánccal töltsék: erősítsenek, nyújtsanak, kvázi edzenek, majd elkészüljenek 9 hét alatt egy "versenyprogrammal".

Az idén először két csoportra (közép-haladó és haladó) osztott táncosokat 3 mester, Maday Tímea Kinga, Hámor József és Mádi László gyötörte, szerette, bíztatta, izzasztotta, ahogy azt a hollywood-i filmekből körülbelül elképzelhetjük, mindenkor szem előtt tartva a fiatalok érdekeit, vagyis a tanulást és szakmai fejlődést.

(Fotó: Mészáros Csaba)

Két alkalommal is volt szerencsém megnézni az idei KET Terminál résztvevőinek munkáját, amelyet a kortárstánc szakma előtt ma, a nagyközönség előtt pedig holnap mutatnak be. Mivel magam is anno részt vehettem a képzésen, pontosan tudom, hogy a meggyötört, fáradt, de boldog arcok mögött milyen elképesztő fizikai munka áll. 
20 év körüli fiatalok kvázi főállásban, heti egy szabad nappal olyan teljesítményt nyújtanak, amit egy átlagos, irodai munkát végző felnőtt soha életében nem ismer meg. 

Ahhoz, hogy valaki a teste ura lehessen, nem csak fizikailag kell tökéletesítenie magát, fejleszteni az adottságait, csiszolni a hibáit, hanem mentálisan is maximálisan meg kell érnie arra, hogy képes legyen akár a másodperc tört része alatt bármely testrészét irányítani, akarata alá vonni. És akkor még csak technikáról, a fizikai vázról beszélünk. 

Ahogy egy korcsolyázó sem csak ugrik és forog, hanem az előadásmódjára is kap pontot, úgy a táncos sem csak egy gép, aki "ledarálja" a koreográfiát (vagy ha igen, nos akkor baj van). Előadóként komoly önismeretre van szüksége annak, aki kiáll mások elé, hogy pusztán mozgással gondolatot, érzelmet közöljön, egy, a verbalitáshoz szokott közegben. Ráadásul csoportban is tudnia kell létezni. Ha csak egyének, individuumok kószálnak a színpadon - kivéve persze ha épp ez a koncepció -, meghal a darab.

(Fotó: Mészáros Csaba)

A KET Terminál előnye, hogy nem profikkal dolgozik, ráadásul a résztvevőknek nem kell a képzés végén egy szigorú bírákból álló pontozó bizottság elé kiállni, így a mestereknek jut idejük a táncosok egyéniségével, személyiségével is foglalkozni és segíteni őket, abban, hogy mozdulataik ne csupán üres formák legyenek.

Az idei, két turnusos képzés külön érdekes, mivel a csoportok között technikailag szemmel látható különbség van, azonban érzelmileg és átélés szempontjából mindkét "szintű" előadók között bőven akad olyan, aki beleég a néző retinájába.

A mesterek által választott zenék, koncepciók és a nyáron alkotott koreográfiák emberbarát módon mutatják be a fiatalokat, a laikus nézők számára is élvezhető módon. A szólisztikus, kisebb csoportos, vagy épp közös össztáncokból bárki képet kaphat, micsoda munka rejlik egy pár perces mozdulatsor megtanulása és színpadképes prezentációja mögött. 

Aki nyitott a sportra, teljesítményre, munkára és szeretné látni, hogy vadidegen, 2 hónapja összeválogatott fiatalok mit csináltak a nyáron, míg mi jó esetben a vízpartokon ücsörögtünk, vagy csak munka után a barátokkal szórakoztunk, látogasson ki holnap a Millenáris Teátrumba, ahol este 20:00-tól ingyenesen megtekinthető a munkabemutató a szabadtéri színpadon.

Időpont: 2013. augusztus 31., 20:00

Helyszín: Millenáris Teátrum

Az esemény ingyenes!